Orosz kémnő lettem hajügyileg, annyira tele volt a tököm magammal tegnap. Fogyókúra sok.0. Zúzni akarok megint.

Tönklábakon állok, törzsem egy hordó, a fejem pedig egy bazinagy görögdinnye. Nem ám a hosszúkás csíkos, hanem a nagy zöld kerek, lehetne akár tök is, a lényeg, hogy kerek és nagy. Hajam cirokseprű, istenem deutálom, sosenem áll jól, sosem állt jól. Kezem, karom húsos, dagad, régóta nem hordok ujjatlan pólót, pedig még csak 25 leszek. Bőröm fakó és foltos, a Hold felszíne szebb ennél. A belső combomon a karfiolok pedig már csak a grátisz. Hát, vannak napok na, amikor így gondolok magamra.

Edem kiköltözött, tök jól viseltem, ma viszont már nyüszögtünk mind a ketten. Rossz egymás nélkül na. Üres az ágyam, nem szeretem érzés. De holnap már nála alszom. (vigyorog)

Egy óra még csak és én már az agyhalál küszöbén állok. Nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb. Ha annyi munkád van, hogy majd szétszakadsz a nap végére, vagy az, ha annyira nincs, hogy a fészbukon szarrá farmozod magad. A mélypont az volt, hogy a báránykáimat az egyik oldalról átpakolásztam a másikba.

Közben olvasom vissza a blogokat, derülök, borulok, szörnyülködöm, vagy csak megnyugvással konstatálom, hogy minden folyik szépen a maga medrében. drc véleményez, mint mindig, thomas jobbnál jobb dalokat ád a népnek, léna még mindig hallgat, Sparrownál meg csak hűledezek, mekkorát fordult a világ.

Edem ma végleg kiköltözik, sokat gondoltam erre mostanában, bár már egy hónapja eldöntöttük. És mily érdekes az élet, egy hónapja nincs nyígás, picsogás, harmonizálunk egymással, adná az ég, hogy ez így is maradjon.

Stay tuned.

Gondoltam megosztom világraszóló felfedezésem. Előre bocsátom, hogy felesleges bárminemű meggyőzési kísérlet, hogy az nem aaaz.

A szellemet, vagyis alakot figyuzd a bal felső ablakban.

Ez amúgy Hampton Courtban készült, ami híres a kísértetjárásairól. Szóval minden adott, hogy igazam legyen.

Elegem van a munkámból, vagyis annak hiányából, hogy semmibe néznek a munkahelyen, hogy úgy érzem, nem vagyok odavaló. Persze, lehet megint összeesküvés elméleteket gyártok csak, nyafogás ez semmi más. Nyűgös a Január, úgy kéne nekünk is mint a medvéknek, aludni tavaszig, dugóval a seggünkben, mit sem tudva erről a nyamvadt világról. Nem akarom a holnapot, nem akarom az egész hetet. A hétköznap úgy ahogy van, hétfőtől péntekig, monnyon le, én meg aludjak legalább áprilisig. Vagy tovább.

Elérkezett a pillanat, újra jelentkezem a bázisról.

Olyan sok meglepő, ámbár (nem) mulatságos dolog történt (megjegyzem, ahogy olvastam, nemcsak velem). Nem hiszem, hogy van értelme taglalni, majd ha egyszer olyanom lesz, akkor talán.

Most izgizek, holnap repülök Londonba, szigorúan munkaügyben, de lesz ám móka és kacagás is meg minden.

Látom megújult a freeblog belülről, tényleg nem győzök ocsúdni, így jár aki elhagyja a blogoszfrérát hetekre (hónapokra).

Amúgy köszönöm jól vagyok. És ti hogy vagytok?

 

szférámat nem zavarja senki, enyém a tér, egyedül létezem, van kilátás, van perspektíva, itt falun nagyobb a világ. zavartalan pihenem magam, testem-lelkem most senkié, még az enyém sem. idő nincs, csak itt van és most, és én aki nem tud, és nem akar soha egyedül lenni, most mégis jó nekem. ugyanakkor egy másik tudatban, gondolatban, balzsamos estét készítek neked, pelyhes fekhelyt, lágy kebleket párnádul, fahéj illatot varázsolok, meleg kuckót. Suttogós altatódalokat, kis esti muzsikát, mert mégiscsak hiányzol és én különben sem szeretek egyedül.

Múltkor is blogolni akartam, erre nem tudtam, hát szóval nem csak rajtam múlik ez mindig. De amúgymeg csak annyit akartam írni, hogy azért nem írok, mert sohasenem történik velem semmi izgalmas. 

Vagyok, vagyunk, állapotunk nemhogy kielégítő, de egyenesen jó, hétköznapok, dolgos és/vagy pihengetős hétvégék, jóbarátok maraton. Szóval nyugi van, definitely nem úgy hangzik, mint egy Agatha Christie regény.

Végre van suhanós net meg rúterr, meg plusz egy laptop, amit birtoklok most jól. De mivel a pingvines cucc van rajta, ezért facebook-on nem tudok játszani, értelmét vesztette kicsit a létem.

Ámbár jövőhéten lesz még a netnél is suhanósabb és szépséges laptopom, új, nem perwollal mosva. Ennek folyománya, hogy többet szeretnélek majd tikteket is szórakoztatni, ha már az eszköz adott lesz hozzá.

Az meg olyan aranyos, hogy én itt fetrengek az ágyon e, a élettárs meg a fürdőben borotválkszik és hallom, ahogy habozik meg pocsol. Imádom.

 

Rájöttem, persze nem is erről akartam írni, de... Szóval rájöttem, hogy gyűlölök címet adni a posztoknak, soha semmi nem jut eszembe, ezért annyira kreatív címek virítanak itt, mint ez is itt fenn.

Aztán láttam teriszonynál, hogy listát ír és elgondolkoztam rajta, hogy én mit kérnék a heszuszkától vagy épp a szanta kláusztól vagy bárkitől, aki hajlandó lenne nekem venni valamit a közelgő ünnep alkalmából. De baromira nem jut eszembe semmi. Szerintem ebben a nehéz érzelmi helyzetben a materiális dolgok törke elvesztették fontosságukat. Ha majd minden szánsájn és hepinessz lesz, akkor talán azt is meg tudom mondani, hoty mi a máknak örülnék karácsonyra.

OFF: szomorúan konstatáltam, hogy Vandus jelszót kér a blogjához, vérig vagyok sértve, hogy én erről nem értesültem és nem kaptam hozzáférést. 

Mondjuk egy Salvatore Ferragamo párfüm jól jönne.

Maradok. Maradunk. Ott, ahol eddig voltunk.

Nem igazán értitek? Nyugi, én sem. Még ocsúdok.

 

ps.: tekintve a helyzet bizonytalanságát ez az elkövetkezőkben hirtelen változhat.  

Talán ezzel tudnám kifejezni legjobban, azt amit most érzek. Felemás megoldás, keserédes boldogság. De jólvanez. Ahhoz képest amennyit veszthettem volna... És mennyi mindent nyertem.

... arról, hogy megkaptuk az új típusú influenza oltást és túléltük. De ez nem érdekes. Aztán írhatnék arról, hogy tegnap nagyon összevesztünk megint és nem tudom, hogy túléljük-e. Edemmel nagyon másképp élünk meg egy vitát. Egy vita, ami nekem semmiségnek tűnik és pár órán belül túlteszem magam rajta, nála annyira kiveri a biztosítékot, hogy elbizonytalanodik abban, hogy tudunk-e hosszú távon együtt élni és hogy tudjuk-e a későbbiekben ezt kezelni. Tudom, hogy most nagyon kiborult és fel kell készülnöm arra, hogy lehet, hogy vége lesz. De ameddig egy kis esélyt is látok arra, hogy lesz megoldás a problémára, én szeretnék mindent megtenni, hogy a szakítást elkerüljem. Remélem azért ő is így gondolja ezt. Annyira közel volt már, hogy új boldog életet kezdjünk az új, szépséges albérletben. És egy perc alatt elveszett. Reménykedem csak. Hogy meg tudjuk oldani. Lettem annyira bölcs (kac-kac) az előző kapcsolataim után, hogy belátom, ami nem megy azt ne erőltessük. De szentül hiszem, hogy a kapcsolatunk működőképes, annyi hibával, hogy nem tudjuk kezelni a vitás helyzeteket.

Nos én két megoldást látok több variációban. Vagy elválunk szépen, nem törődve azzal a kérdéssel, hogy mi lett volna ha, vagy megpróbáljuk egymást elfogadni és megpróbáljuk helyesen kezelni a kritikus helyzeteket, mert minden kapcsolatban vannak viták, ezt elkerülni sehogysem lehet. (ezt a kettőt ugye lehet szépen és kevésbé elegánsan csinálni) Csak a hogyan egy nagy fekete folt. 

Most kedves megmaradt rídereim, kérnék tőletek kommentben megoldási javaslatokat és a megoldási itt nagybetű kétszer aláhúzva. Köszönöm.

Ma megkérdeztem a főnököm, hogy mivel lassan letelik a próbaidőm van-e aggódni valóm. Szerencsére kiröhögött jól és mondta, hogy neeem, tökre tics. Tudom a mai világban ez szart se jelent, de legalább ha kirúgnak nem azért lesz, mert hülye vagyok, persze még simán lehet ilyen, de egyelőre úgy tűnik nem. Aztán ma, miközben dolgoztam és azon ábrándoztam, (mert mi nők szerencsére meg tudjuk osztani a figyelmünket ugye) hogy milyen lesz az új, álmunk lakásába beköltözni Edemmel (merthogy van szép új gyönyörűséges albérlet, ma foglalózzuk) ezt hallgattam és a szívem szakadt meg a boldogságtól (vigyázat nyálassági faktor igen magas!). Szóval ezek mennek. Meg a bárányfelhők. Igen.

Tudjátok van az a film, hogy Jószomszédi iszony. Amikor a cuki fiatal házaspár beköltözik egy frankó házba, ahol még él egy nyanya az padláson és azt hiszik, hogy hát detökjól ellesznek, ám a nyanya meg jól megkeseríti az életüket, és van vicc meg bonyodalom, és kiakadás a köbön. Na. Nagyon hasonló sztori befigyel most nálunk is, mivel hüjemajom vagyok meg segítek fűnek fának, azt nem kéne.

Cseptör ván volt az, amikor a szomszéd néni becsengetett, hogy nincsen áram néki 4 napja, segítsek, legalább nézzek rá, mentsem meg a sötéttől, gyújtsak világosságot az őszi éjszakába és satöbbi. Én így is tettem, igazán büszkén dagadt a mellem, hogy perszönál híró lettem itt és tök jó volt látni, hogy a néni örül, van néki világosság már az életébe. Aztán a sztori folytatódott a csöpögő csap megjavításával kérésre, mert én jófej vagyok ugye, azt is megcsinálom. No nem baj, ennyi még belefér(t volna).

Cseptör tú: jótett helyébe jót várj. Gondoltam, ha én ilyen cukipofa vagyok, simán kölcsönkérhetem a faszányos, előzőekben kifigyelt létráját függönyfelrakáshoz. Tegnap a néni gond nélkül át is adta egy napi használatra. Ámde. Hajnali kettőkor iszonyatos csöngötés zavarta meg édesded álmunkat. Néni a bejáratnál, idegesen toporzékolva kéri vissza a létráját, mert neki ez kell ajtótámasztéknak a betörők ellen. Semmi egy bocs bazdmeg, hogy felbaszlak titeket hajnalba, de be vagyok szarva és jobb a lelkemnek ha ott az a rohadt létra az ajtónak támasztva. Lérta kézből kiránt, köszi, pá. Én meg állok az ajtóban pizsiben meg kócos hajjal, zombinyuszi szemekkel, azon mélázva hogy waddefák. Hát.

Cseptör szrí: félelem és reszketés mikor jön a következő őrült terror az lakásunk csengőét orvul felhasználva. 

Úgy érzem ennek még folytatása következik.

Ma láttam a múltját. Képeken. Pocsék érzés volt. Pedig nekem is van múltam. De nehéz elfogadni, hogy annak az embernek is voltak kapcsolatai, szerelmei, akit annyira imádok most. Az első sokkon már túl vagyok, megkezdődött a feldolgozom lassan fázis. De akkorisszar. Nem ragozom. Tökre nem idevág, de elmondom, hogy ez az első hétvégém egyedül itthon az albérletben. Én úgy félek, és már várom mikor visznek el a ufók/törnek be hozzám/jön a zsákosember/kap el a rézfaszú/ijeszt fosásig egy kísértet. Szerintetek tegyek ki nekik sütit meg tejet? Messze még a vasárnap, hogy hazatérjen a ház ura. Addig hatszor agyfaszt kapok egyedül.

Tegnap sikerült majdnem elcsesznem az egész kapcsolatomat. Már megint bizalmatlan voltam. Edem meg nem lacafacázik. És igaza van. Én meg úgy sajnálom. 

Csak, hogy világos legyen a bizalmatlanságomnak semmi alapja nem volt, és csak hisztis picsáskodtam már megint. 

Remélem mikor hazaérek, nem lesz kipakolva a fél lakás, és nem vár ott egy cetli, hogy a sohaviszonnemlátásra.

Most megint félni fogok egy ideig, de csak magamnak köszönhetem. Hülye-e vagyok? (Költői kérdés volt, nem kérem az olyan kommenteket, hogy de még mekkora hülye. Tőled sem drc.) Puszi

Na még annyi, hogy megrökönyödve konstatáltam, hogy éjn augusztus havában egyetlen egy árva bejegyzést sem írtam. :pirul: Shame on me, de tényleg. Micsináltam én augusztusban?

Conference túlélve, kipipálva, a sok furcsa külföldi jól érezte magát, legalábbis ilyen feedback-et kaptunk.

Tegnap még zombi üzemmódban nyomultam, ma már jobb a helyzet, bár felesleges volt bejönnöm én úgy érzem, simán kinézne egy szabinap mára, de mivel utazom haza falura, ezért úgyis úgyis hamarabb lelépek a bázisról.

Ma összevesztem Edemmel, mert nem főzött reggel kávét (nooormálisss Maargitt?). Szégyelltem is magam miután elszállt a vörös köd. Most 2 napig nemlátjuk egymást lesz, de kell ez már, én is így és ő is így érzi.

Majd még otthonról jövök, nem tudom miről számolhatnék még be, de megteszem bizisten.

Ez itt meg hangulatjelentés.

Just wanted to drop a line, so... Durvára nem tudom, hogy kivel mi van, nincs időm se blogok olvasására, se semmi ilyesféle mókára.

Épp egy háromnapos konferenszia uccsó napját húzzuk, mondanom se kell, hogy annyira fáradt vagyok, hogy már aludni sem tudtam az éjszaka. Nem vicc sajnos. Harmadik csodás napja konstans a fejfájásom, nem hiszem, hogy ezt az állapotot überelni lehetne még valamivel, max. azzal, hogy még egy jó kis náthát is beszerzek melléje. (már érzem, hogy dugul az orrom és fáj a torkom) Ójeee.

Na megyek a mert a sok külföldinek most van kávészünete, lehet megtalálnak majd valamivel. Aztán ha minden jól megy, hétvégén beszámolok (tudom, hogy már büdösül nem hisztek nekem), ugyanis megyek haza haza, ahol már nem voltam lassan 2 azaz kettő hónapja. Hiányzik anya főztje.